31 pontyot, 2 csukát és 1 harcsát zsákmányoltak az orvhalászok
A halászati őrök tetten érték, a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a Mezőladányban tapogatós módszerrel halászó párost.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetése miatt folytat eljárást két mezőladányi lakos ellen. A 42 és 46 éves férfiak megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2021. október 18-án a délelőtti órákban Mezőladány külterületén, az ún Endesi Holt-Tisza ágban tapogatós eszközzel, engedély nélkül halásztak. A halászati őrök tetten érték a jogsértőket, ezért értesítették a vízirendőröket. Az engedély nélkül halászó férfiaknál a rendőrök 1 folyami harcsát, 2 csukát és 31 pontyot találtak. Az egyenruhások a még élő halakat visszaengedték természetes élőhelyükre, a feltételezett elkövetőket pedig előállították a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A terheltek beismerő vallomást tettek. A nyomozók a bűncselekményhez használt halászati eszközöket lefoglalták.
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
(www.police.hu)