Fokozottan védett természetvédelmi területen érték tetten a tiltott módszerrel próbálkozó négy orvhorgászt

A megalapozott gyanú szerint a négy férfi fokozottan védett természetvédelmi területen, tiltott módon horgászott.


A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetése miatt folytat eljárást négy tiszabői lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfiak Pély külterületén, a Tisza folyó mellett, a Patkós-holtágban – amely fokozottan védett természeti területen található és ott tilalmazott a horgászati tevékenység is – tiltott módon fogtak ki halakat 2021. november 14-én a délutáni órákban.

A feltételezett elkövetők a gépkocsijukhoz tértek vissza a pecázásból, amikor szembe találták magukat a vízirendőrökkel, akik épp a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatával tartottak összehangolt akciót.

Az egyenruhások kérdőre vonták a férfiakat, akiknél a holtág jellegzetes, őshonos halfajait – ponty, csuka, dévérkeszeg, süllő – találták, továbbá lefoglalták a náluk lévő horgászeszközöket. A rendőrök a Kiskörei Rendőrőrsre előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindannyian beismerő vallomást tettek.

Forrás & fotók: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
(police.hu)

Megosztás
Kategória: Hírek