Majdnem elütötte a vele szemben intézkedő halőrt a tetten ért orvhalászok egyike
A gyanú szerint az 54 éves férfi majdnem elütötte a vele szemben intézkedő halőrt. A püspökladányi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrségre 2021. november 28-án reggel tett bejelentést egy halőr arról, hogy a Keleti-főcsatorna mellett majdnem elütötte őt egy orvhalász. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, ahol hamar körvonalazódni kezdtek a vízparton történtek.
A két halőr tetten ért két férfit, akik épp egy nyakzó hálót húztak ki a főcsatornából. Igazoltatni akarták őket, azonban az egyik férfi mit sem törődve velük, beült az autójába, gázt adott és elhajtott a helyszínről. Az sem zavarta, hogy az egyik halőr a járműve előtt állt, ha a férfi nem ugrik el a kocsi elől, akkor elüti. A járőrök azonnal a sofőr keresésébe kezdtek, akit egy órán belül beazonosítottak és elfogtak.
A püspökladányi bűnügyesek az 54 éves zsákai lakost közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett, valamint orvhalászat vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, míg társának, egy 53 éves tetétleni férfinak orvhalászat vétség miatt kell felelnie.
Forrás & fotó: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
(www.police.hu)