Elzárásra és jóvátételi munkára számíthatnak a természetvédelmi területen, tiltott módszerrel próbálkozó orvhorgászok
A felszerelésük is elúszik.
A Hevesi Járási Ügyészség a napokban három tiszabői lakossal szemben emelt vádat orvhalászat vétsége miatt, amit hármójuk tettesként, egyikük pedig bűnsegédként követett el, írják közleményben.
Azt írják, hogy a férfiak idén november 14-én délután Pély külterületén, a Tisza folyó jobb partján a Patkós holtágnál tiltott módon, úgynevezett gereblyéző horgászmódszerrel összesen 23 darab 37,09 kg súlyú különféle fajtájú halat fogtak ki a folyóból. Hárman a szerelékeket kezelték egy csónakban, negyedik – fiatalabb – társuk pedig a partról figyelt azért, hogy a többiek zavartalanul folytathassák a tevékenységüket.
A kifogott halakat az orvhalászok már a zsákjaikba pakolták amikor a rendőrjárőr tetten érte őket.
A járási ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a megkívánt feltételek fennállása esetén a bíróság az előkészítő ülésén az I. rendű, büntetett előéletű terhelttel szemben 90 nap elzárást szabjon ki, míg a többiek esetében jóvátételi munka intézkedést alkalmazzon, és kobozza el az orvhalászathoz használt eszközeiket is.
Szerző: Nagy Donát
Kiemelt kép: police.hu
Forrás: egriugyek.hu