Változások a Magyar Haltani Társaság elnökségében
2022. április 29-én közgyűlést tartott a Magyar Haltani Társaság. Ezen Harka Ákos, aki immár több mint másfél évtizede elnöke az egyesületnek, az első napirendi pont bevezetőjeként bejelentette, hogy megromlott egészségi állapotára tekintettel azonnali hatállyal lemond az elnöki posztról és egyben az elnökségi tagságról is. Az eddigi segítségért köszönetet mondott az elnökség tagjainak, megköszönte a társaság aktív és pártoló tagjainak a támogatását, majd az új elnök és az új elnökségi tag személyére is javaslatot tett.
Javaslatait a taggyűlés elfogadta, így elnöknek Nagy Sándor Alexet, a Debreceni Egyetem TTK Hidrobiológiai Tanszékének tudományos főmunkatársát, az elnökség új tagjának pedig Antal Lászlót választotta, aki ugyanezen a tanszéken docens.
A második napirendi pontként szereplő Aktualitások kapcsán az új elnök megköszönte a bizalmat, egyben bejelentette, hogy a titkári teendők ellátásával Nyeste Krisztián adjunktust bízza meg. Emellett arra is javaslatot tett, hogy a taggyűlés – 16 évi elnöki munkája elismeréseként – válassza meg Harka Ákost tiszteletbeli elnökké. Javaslatát a közgyűlés egyhangú döntéssel elfogadta. A szavazást követően a volt elnök megköszönte a megtisztelő címet, megígérve, hogy ha egészségi állapota engedi, továbbra is segíteni fogja a társaság munkáját.
Forrás & fotó: Magyar Haltani Társaság