A balatoni halőrzés 2023. évi mérlege
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., mint általában, év elején számvetést készít az elmúlt év halőrzési munkájáról. Így van ez most is, amikor átgondolták, mi is történt az év során. A félelmek ellenére az egyik legfontosabb probléma, a balatoni vízszint 2022-ben látott drámai csökkenése megállt, mostanra már a Sió-zsilipen kell vizet engedni a megnövekedett vízszint miatt.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőri szolgálata továbbra is figyel a Társaság természetesvízi halgazdálkodási területére, amely 62.800 ha és két nagy tömbre különül el, a Balaton és a Kis-Balaton I. ütemre. Persze számos kisebb-nagyobb vízterület csatlakozik ehhez (Nyugati-övcsatorna, Hévíz-folyás stb.) és csak a Balaton partvonala 235 km hosszú. Az ellenőrzési területet jelenleg hét halőr körzetre osztották, ahol egy-egy járőrpár dolgozik. A szolgálat rendelkezik páronként egy gépjárművel, kisgéphajóval és/vagy elektromos meghajtású csónakkal. Egy páros az év során a haltetemek begyűjtésével foglalkozik, így mentesítették a további hét párost ettől a mindennapi feladattól. A halőri szolgálat feladata továbbá tavasszal a Nyugati-övcsatornán lévő időszakos halrács üzemeltetése is.
Új feladatként kezdtek bele a törpeharcsa ivadékok begyűjtésébe, mely a napi ellenőrzési munkába remekül beilleszthető volt. Így mintegy 270 ezer törpeharcsa ivadékkal csökkentették a balatoni állományt és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai jó tapasztalatokra tettek szert, hogy ezt a feladatot még hatékonyabban tudják végezni 2024-ben. A tavalyi év során a balatoni kormorán riasztási- és gyérítési munkában is részt vettek a balatoni halőrök, több helyszínen, 159 madarat ejtettek el. A Jamai-patak vízszint csökkenésekor elvégezték a kiszáradó patakban maradt halállomány mentését.
A szabályszegések típusait áttekintő táblázatban csak azok a szabályszegések szerepelnek, amelyekből legalább 10 intézkedés történt az évben és egy intézkedés akár több típusban is szerepelhet akkor, ha a feljelentett egyszerre több szabályszegést is elkövetett.
Az év során a legnagyobb számban előforduló szabályszegés 2023-ban az engedély nélküli horgászat volt, ebbe a kategóriába sorolják azokat is, akik csak területi jeggyel nem rendelkeztek. Még mindig kiemelkedően sokan nem tartják be a használható felszerelések számának korlátozását, volt olyan, aki egyszerre hat felszerelés használata közben került ellenőrzés alá.
2023-ban rekordot született az egy év során, egy emberrel szemben kiszabott halvédelmi bírság mértékében. Egy Veszprém Vármegyei lakossal szemben 2023-ban, négy feljelentés után, 2.225.475 Ft bírságot szabott ki a halgazdálkodási hatóság. Ő már eltiltással kezdte az évet, de az engedély nélküli horgászatnál sem állt meg, hiszen a használható felszerelések számát is rendszeresen megszegte. Az egy személlyel szembeni intézkedések számát azonban nem ő vezeti, hiszen egy Somogy Vármegyei lakossal szemben hat alkalommal tettek feljelentést a balatoni halőrök, az ő esetében azonban még nem értek véget a hatósági eljárások.
A jegyzőkönyveket áttekintve látható, hogy 33 esetben az ellenőrzött személy több szabályt is megsértett, ebből 4 esetben hármat is (ezek a számok az összefoglaló táblázatban is megjelennek). A feljelentett személyek közül húsz külföldi állampolgár volt.
A kiemelt kép illusztráció.
Forrás: BHNp Zrt.