A regisztrált horgászok száma mára meghaladta az 1 milliót

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) bejelentette: a regisztrált horgászok száma mára meghaladta az 1 milliót. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke érthető módon elismeréssel szólt az eredményről: „Ez a szám is azt mutatja, hogy a horgászat ma már nem csupán egy hobbi, hanem egy igen jelentős közösségépítő erő, amely összeköti a természetet kedvelő embereket. A MOHOSZ célja, hogy folyamatosan biztosítsuk a megfelelő körülményeket a horgászok számára, legyen szó haltelepítésekről, versenyek szervezéséről vagy a fenntartható horgászat támogatásáról. A MOHOSZ mára már 38 közfeladat ellátására kapott felhatalmazást, s a megkapott támogatási és szabályozási lehetőségeivel egységes elvek szerint, átlátható módon segíti a horgászszervezeteket. Fontos kiemelni, hogy a kormányzattal közösen dolgozunk a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégián a horgásztársadalom érdekében, ezzel is segítve azt, hogy szabadidejüket megfelelő körülmények között tudják tölteni. Az egymilliomodik regisztráció tulajdonosa egy 10 éves, Győr-Moson-Sopron megyei gyermek, ami jó visszajelzés számunkra, hogy a fiatalok körében is egyre népszerűbb ez a szabadidős tevékenység.”

Ez az eredmény a horgászok közössége számára óriási mérföldkő, és elismerése a kormányzat aktív támogatásának, hiszen a horgászatot népszerűsítő programok sikerességének is köszönhető. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója elmondta, Magyarország Kormánya az elmúlt években több lépést tett a horgászok érdekében. 2016-tól megszűnt a kereskedelmi célú halászat, és a MOHOSZ lett a legtöbb hazai vízterület haszonbérlője, a horgászszervezetek pedig ezen vizek halgazdálkodási hasznosítói. 2018-ban online konzultációban kikérték a horgászok véleményét, amely alapján létrehozták a Magyar Horgászkártyát, amellyel az elektronikus ügyintézés útjára lépett a szövetség. Emellett rendszeresen modern eszközökkel segítik a halőri szolgálatok munkáját, valamint a vízi és vízparti környezet fenntartását. Végül, de nem utolsósorban horgászszövetségi pályázatokkal támogatják a haltelepítéseket, az utánpótlás-nevelést, valamint a versenysportot, a közösségi rendezvényeket, fejlesztéseket is.

Ezek az intézkedések mind hozzájárultak ahhoz, hogy a horgászat ma már Magyarország legnépszerűbb szabadidős tevékenységévé vált. A most elért eredmény egy történelmi mérföldkő a magyar horgászok számára, és egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a kormány intézkedései és fejlesztései elérték a céljukat, meghallgatják a több mint 1 millió horgász véleményét és intézkedéseikkel segítik ügyeik előrehaladását.
Az egymilliomodik horgászt és családját a MOHOSZ meghívta a szövetség központjába, ahol egy világbajnok horgász segítségével kiválaszthatja majd álmai horgászfelszerelését, ami karácsonyra kerül a fa alá. Emellett a MOHOSZ-től megkapja a számára szükséges 2025. évi horgászokmányokat is.

Az egymilliós számot a horgászszövetség vezetőivel együtt a magyar horgászat nagykövetei is többen megünnepelték. A képen Fodor Rajmund, olimpiai bajnok vízilabdázó, Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Cseh László világbajnok úszó, dr. Dérer István, a MOHOSZ főigazgatója, Besenyei Péter műrepülő-világbajnok, Bokor Károly horgász szakíró, Csizmár Erika, a MOHOSZ igazgatója, Csőre Gábor színművész, dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke, Reviczky Gábor színművész, Straub Dezső színművész, valamint Nyitrai Zsolt a miniszterelnök főtanácsadója.

Forrás & fotó: Magyar Országos Horgász Szövetség

Megosztás
Kategória: Hírek