Tájékoztató a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány okán (XV.)
TÁJÉKOZTATÓ a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány okán elrendelt veszélyhelyzet időszakában a horgászattal, a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgászati ügyintézéssel, okmánybiztosítással kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (XV.)
Hatályos: 2021.05.25-től
I. Általános helyzetkép, fogalommeghatározások
1. A Kormány a 478/2020. (XI.3.) Korm. rendelettel 2020. november 4-től a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány (továbbiakban: világjárvány) következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény (e törvény 2021. február 22-től hatályos és a 2021. évi őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napon a hatályát veszti) az eddigi kormányrendeleteket megerősítette és felhatalmazta a Kormányt azok hatályának meghosszabbítására, így a Kormány döntött a veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának szükséges meghosszabbításáról. A Kormány a veszélyhelyzet fennállásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja, egyben az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában.
2. A Kormány a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló szabályokat a 484/2020. (XI.10.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R3) határozta meg, mely rendelet november 11-én lépett hatályba és rendelkezéseit – számos rendeleti hosszabbítás után – jelenleg is alkalmazni kell. A Kormány védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelete alapján a R3 intézkedéseit az e rendeletben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. A belügyminiszter 4/2021. (V. 22.) BM határozata a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet hatálybalépését, az újabb enyhítések kezdőidőpontját május 23. napjában állapította meg.
3. E naptól a települések belterületén, az utcán és a közterületen a kötelező maszkviselés megszűnt. Továbbra is előírás, hogy a R3 1. §-a alapján a 6. életévét be nem töltött kiskorú, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével – többek között – tömegközlekedési eszközön; üzletben, vendéglátó üzletben munkavégzés során; ügyfélfogadási időben az ügyfelek számára nyitva álló területen és minden olyan egyéb helyiségben, ahol ügyintézés céljából egy időben 5 főnél többen tartózkodnak mindenki köteles olyan maszkot (orvosi maszk, munkavédelmi maszk, illetve textil vagy más anyagból készült maszk) viselni, amely az orrot és a szájat folyamatosan elfedi. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések hatályának időszakában közterületen, illetve nyilvános helyen mindenki köteles más emberrel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők és az egyes védelmi intézkedések hatálya alól mentesített személyek kivételével – a lehető legszűkebb személyi körre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.
4. Az egyes védelmi intézkedések hatálya alól mentesített személy a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy. Koronavírus ellen védett személy a védettségi igazolvánnyal, vagy a védőoltást igazoló applikációval rendelkező személy. A 16-18 évesek felnőtt kísérő nélkül is részt vehetnek rendezvényen, de rájuk is vonatkozik, hogy zárt térbe csak védettségi igazolvánnyal, vagy a védőoltást igazoló applikációval léphetnek be.
5. A kijárási tilalom 2021. május 23-tól megszűnt.
6. E naptól a sportolási tevékenységek közterületen már nemcsak egyénileg, hanem csoportosan is engedélyezettek, mivel az R3 4. §-a szintén a hatályát vesztette, így a horgászsport egyéni és csapatsportként, valamint a sporthorgászat egyéni és csoportos szabadidős tevékenységként egyaránt – a rendezvényekre, azok létszámára külön meghatározott egyes kivételekkel – szabadon gyakorolható.
7. A R3 5. §-a alapján sportrendezvény az olyan versenyrendszerben szervezett verseny, amelyen versenyzőként kizárólag a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló vehet részt. Versenyszerűen sportoló az érvényes versenyengedéllyel rendelkező horgászsport versenyző. Sportrendezvénynek minősülnek a horgászversenyek közül az országos bajnokságok és –részvételi feltételként versenyengedély előírása esetén – a MOHOSZ országos versenyszabályzatai alapján megrendezett területi bajnokságok, egyéb versenyek. A sportrendezvényen nézőként – maszk viselési kötelezettség nélkül – az egyes védelmi intézkedések hatálya alól mentesített személyek vehetnek részt. Az edzőtermek, sportlétesítmények használata a horgászsport versenyzőknek a versenyengedély felmutatásával, vagy a 4. pont szerinti védettség igazolásával – szintén maszk viselési kötelezettség nélkül – lehetséges.
8. A R3 5. §-a alapján sportfesztivál az olyan sportesemény, amelyen a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló mellett a szabadidős sportoló is részt vehet. A horgászversenyek közül sportfesztiválnak minősülnek a 7. pontban nem szabályozott versenyek. A sportfesztiválnak minősülő szabadtéri horgászrendezvényeken – ha ötszáz főnél kevesebben vannak jelen – a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Ha a rendezvény ötszáz főnél nagyobb létszámmal kerül megrendezésre, vagy ha azt zárt térben tartják, azon – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag az egyes védelmi intézkedések hatálya alól mentesített személyek vehetnek részt.
9. A horgászszervezet által rendezett horgász közgyűlés, vagy a horgász küldöttgyűlés, továbbá a horgász kiállítás és közönségtalálkozó, a horgászmajális, a halas nap és a sportfesztivál (együtt: horgászrendezvény) a R3. 6/C §-a alapján egyéb rendezvénynek minősül. A szabadtéri horgászrendezvényeken – ha ötszáz főnél kevesebben vannak jelen – a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Ha a horgászrendezvény ötszáz főnél nagyobb létszámmal kerül megrendezésre, vagy azt zárt térben tartják, – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag az egyes védelmi intézkedések hatálya alól mentesített személyek vehetnek részt.
10. A R3 8. §-a módosítása alapján 2021. május 23-tól a vendéglátó üzletben, valamint annak kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása – a nyitvatartási idő alatt – korlátozás nélkül megengedett. A vendéglátó üzleten belül ugyanakkor a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása csak egyes védelmi intézkedések hatálya alól mentesített személyek számára megengedett.
11. A R3 10. §-a alapján szálláshelyen – többek között – az ott foglalkoztatottak kivételével az üzleti, gazdasági, továbbá oktatási tevékenység céljából érkező személyek, továbbá az egyes védelmi intézkedések hatálya alól mentesített személyek, mint vendégek tartózkodása megengedett.
12. A R3 12. §-ában meghatározott szabadidős létesítményeket a szálláshelyen jogszerűen tartózkodó vendég látogathatja, egyéb személyek részére a tartózkodás továbbra is tilos. A horgásztavak e rendelet alkalmazásában nem minősülnek szabadidős létesítménynek, így ott a horgászat gyakorlása személyi- és időkorlát nélkül megengedett.
13. A horgászszervezetek által üzemeltetett, vagy az általuk bérbeadott vízparti épületek, egyéb létesítmények, ha a közösségi funkcióik mellett kereskedelmi jelleggel, működési engedély vagy igazolás birtokában egyéb árusítást is végeznek, üzletnek minősülnek azzal, hogy a horgászat, mint szabadidős sporttevékenység alapvető feltételeinek biztosítása közfeladat. A hatályos védelmi intézkedések betartásáról az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.
14. A horgászboltok kereskedelmi tevékenységet folytató üzletnek minősülnek. A hatályos védelmi intézkedések betartásáról az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.
15. Szálláshelynek minősül a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény alapján a szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített vagy használt épület, önálló épületrész vagy terület, valamint bérbeadás keretében hasznosított nyaralóhajó.
16. Horgász szálláshely a hivatalos helyfoglalással lefoglalt, díjfizetés ellenében használt terület, valamint horgász lakóhajó.
17. Horgászhelynek minősül a horgászat helyszínéül szolgáló partszakaszon kívül a horgászcsónak és a horgászatra használt lajtstromszámos vízijármű, továbbá a horgász szálláshelyen a szálláshely, sátorozás esetén a sátor vagy a lakókocsi és a vízpart közötti terület, ha ez a távolság a 10 métert nem haladja meg.
18. Kiemelt rendezvény, illetve verseny a MOHOSZ hatályos, 2021. május 18-i lezárási állapotú országos rendezvény- és versenynaptárában (versenynaptár) szereplő valamennyi esemény.
II. Éjszakai horgászatra és csónakos horgászatra, valamint a nyári horgásztáborokra vonatkozó rendelkezések
19. Az éjszakai horgászat – ha azt a helyi horgászrend lehetővé teszi, annak szabályozása szerint – általánosan engedélyezett.
20. A csónakos horgászat – ha azt a helyi horgászrend lehetővé teszi, annak szabályozása szerint – általánosan engedélyezett.
21. A nyári napközis és bentalvós horgásztáborok 2021. június 1-től a hatályos védelmi intézkedések betartása mellett általánosan engedélyezettek.
III. Kiemelt rendezvények
22. Kiemelt rendezvény a R3 előírásainak betartásával 2021. május 23-tól megrendezésre kerülhet, de ilyen rendezvény megrendezésére a MOHOSZ OHSZK rendelkezése alapján 2021. június 24-ig nem kerül sor.
23. A kiemelt rendezvényeket a 18. pont szerinti versenynaptár tartalmazza.
IV. Világ- és Európa-bajnokságok
24. Világ- és Európa-bajnokságok megrendezésére 2021. július 24-ig nem kerül sor. A korábbi időpontra tervezett világbajnokságok a 18. pont szerinti versenynaptár szerinti időpontokra kerültek áthelyezésre. A nemzetközi szövetség a további világversenyek időpontjairól és azok járványügyi védekezési előírásairól legkésőbb azok jelenleg tervezett kezdete előtt 60 nappal rendelkezik. A FIPSed értesítése alapján az esetleges újabb halasztások, időpont áthelyezések versenynaptárban 5 munkanapon belül átvezetésre kerülnek.
V. Országos bajnokságok
25. A MOHOSZ a versenynaptárában meghirdetett 2021. évi országos bajnokságok esetében a program szerinti lebonyolítás folyamatosan biztosított azzal, hogy az aktuális járványügyi előírások és korlátozások függvényében, egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről. A versenyszabályzatban rögzített hivatalos edzésnapok is versenynapnak minősülnek.
VI. Területi, helyi horgászversenyek, kiemelt versenyek
26. A MOHOSZ valamennyi 7. és 8. pont szerinti horgászverseny meghirdetését és megrendezését támogatja, illetve engedélyezi. E versenyeken nézőnek nem minősül versenyzőnként 1 fő hivatalos segítő, a verseny- és szektorbíró, valamint a lebonyolításhoz szükséges technikai személyzet. A hatályos járványügyi jogszabályoknak, előírásoknak és a jelen tájékoztatónak megfelelő versenyszabályzat elkészítése és betartatása a versenyszervező szervezet (MOHOSZ, területi tagszövetség, horgászegyesület) vagy személy (hivatalos versenyszervező) kötelessége és felelőssége. Az OHSZK HSZI minden versenyre előírja az alábbi kötelező elemek biztosítását:
a) a verseny területén legalább 5 méteres védőtávolság a versenyzők, illetve 10 méteres védőtávolság a párosok, csapatok között,
b) az étkeztetés biztosítása lehetőleg a helyszínen, vagy teraszon, zárt térben csak az egyes védelmi intézkedések hatálya alól mentesített személyek számára,
c) a szociális érintkezés indokolt szintjének biztosítása, a kockázatok minimalizálása.
27. Az eredetileg áprilisra tervezett, a világjárvány miatt elhalasztott VII. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) 2021. október 24-30-ig kerül megrendezésre. A kiemelt versenyekre vonatkozó további, technikai jellegű változásokat a 18. pont szerinti versenynaptár tartalmazza.
VII. Horgászszervezeti döntéshozatal, közgyűlések, küldöttgyűlések, értekezletek, évzárók
28. A veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről szóló, többször módosított 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt a horgászszervezeteknek 2020. november 17. napjától a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt, illetve a jogi személyre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket a rendeletben foglalt eltérésekkel kellett alkalmazniuk, mivel a horgászszervezet legfőbb döntéshozó szerve (közgyűlés, küldöttközgyűlés) a döntéshozatalban az R3 alapján akadályozott volt. 2021. május 23-tól a tagszervezeti, tagszervezeti egyesületi közgyűlések, küldöttgyűlések, értekezletek, évzáró rendezvények megrendezése a 9. pont szerint újra lehetséges azzal, hogy e rendezvényeken a maszk használata nem kötelező.
29. Ügyvezetésnek minősül az elnökség, illetve az operatív irányítói szerepet ellátó horgászszervezeti vezető (ügyvezető elnök, ügyvezető igazgató, szövetségi titkár) tevékenysége.
30. A horgászszervezet ügyvezető szervének ülése elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével történő részvétellel tartható meg, vagy a határozathozatalra veszélyhelyzeti döntésként ülés tartása nélkül is sor kerülhet, akkor is, ha a horgászszervezet létesítő okirata (alapszabálya) e lehetőségekről és annak feltételeiről nem rendelkezik.
31. Veszélyhelyzeti döntés a horgászszervezet törvényes működésének fenntartásához, a veszélyhelyzet miatt kialakult helyzet kezeléséhez szükséges, valamint az észszerű és felelős gazdálkodás körében felmerülő halaszthatatlan ügyekben történhet. Az ügyvezetés érvényes veszélyhelyzeti döntést hozhat a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásáról is. A 2011. évi CLXXV. törvény (Civil tv.) 30. § (1) bekezdése alapján a civil szervezet az elfogadott beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig (május 31-ig) köteles letétbe helyezni és közzétenni. Felhívjuk a figyelmet, hogy meghosszabbított beadási határidő (ami tavaly 2020. május 31. helyett 2020. szeptember 30. volt) az idei évben nem kerül biztosításra. Amennyiben a civil szervezetek a 2020. évi beszámolójukat és NAV bevallásaikat a közzétételi és bevallási kötelezettség előírásai szerint nem tudják 2021. május 31-éig elkészíteni, úgy arra van lehetőségük, hogy a NAV honlapján a https://nav.gov.hu/nav/letoltesek_egyeb/adatlap/Egyes_adokotelezettse20180301.html linken elérhető, az „Egyes kötelezettségek késedelmes teljesítésének kimentésére szolgáló igazolási kérelem” beadásával a késedelmes megküldés jogkövetkezményei alól legkésőbb június 30-ig mentesüljenek. Ez esetben a hivatkozott kérelmet a bírósághoz a kiegészítő melléklethez csatolva, a NAV felé pedig a bevallással egyidőben, elektronikusan kell beküldeni.
32. Veszélyhelyzeti döntésnek minősül az esedékes tisztújítás elhalasztása is, legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napra.
33. Az ügyvezetés veszélyhelyzeti döntéssel a horgászszervezet alapszabályát nem módosíthatja (kivéve, ha arra a veszélyhelyzet ideje alatt hatályba lépő jogszabály rendelkezése alapján van szükség), a horgászszervezet jogutód nélküli megszűnéséről nem dönthet, annak átalakulását, egyesülését vagy szétválását nem határozhatja el, és folyamatban lévő átalakulásban, egyesülésben vagy szétválásban a legfőbb döntéshozó szerv hatáskörébe tartozó kérdésben nem dönthet.
34. Az elnökség, mint ügyvezetés érvényes veszélyhelyzeti döntést csak akkor hozhat, ha az elnökségi tagok többsége a döntés meghozatalát megelőzően a határozati javaslattal egyetért. Az operatív irányítói szerepet ellátó horgászszervezeti vezető érvényes veszélyhelyzeti döntést csak akkor hozhat, ha arra érvényes hatáskörrel rendelkezik, továbbá, ha azzal a munkáltatója egyetért.
35. A veszélyhelyzeti döntést (ideértve a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadását is) a veszélyhelyzet megszűnését követő legfeljebb 90. napra összehívandó rendkívüli legfőbb döntéshozó szervi ülés napirendjére kell tűzni. Ha az utólagos döntéshozó szervi határozat a korábbi döntést megváltoztatja vagy hatályon kívül helyezi, az nem érinti az azt megelőzően keletkezett jogokat és kötelezettségeket.
36. A további horgászszervezeti döntéshozatali kérdésekben a MOHOSZ OHSZK az 55. pontban foglaltak szerint ad tájékoztatást.
37. Horgászszövetségi rendezvényekre 2021. június 24-ig nem kerül sor. A MOHOSZ OHSZK a Választmány összehívásáról külön intézkedik.
VIII. Központi ügyintézés
38. Az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ május 2-től rendes munkarendet alkalmaz, de ezen munkarendnek is folyamatosan biztosítani kell a MOHOSZ OHSZK munkatársai egészségének fokozott védelmét az ezzel összefüggő kockázatok minimalizálása mellett.
39. A személyes ügyintézés a munkanapokon folyamatosan biztosított, ideértve az állami horgászjegyek disztribúcióját és az összevont országos területi jegyek, valamint a versenyzői engedélyek értékesítését, továbbá a Magyar Horgászkártya ügyintézést és a MAHOR előfizetések támogatását is. A kiszolgálás 2021. június 24-ig, fő szabályként a bejáratnál történik.
IX. Az állami horgászvizsgára, valamint a horgászszervezeti ügyfélszolgálati ügyintézésre, munkavégzésre vonatkozó szabályok
40. Az elektronikus támogatású állami horgászvizsga jelenleg úgy rendezhető meg, ha az adott vizsgacsoport vizsgázói létszáma a 20 főt nem haladja meg. A vizsgabizottság zárt térben történő vizsgáztatás esetén köteles gondoskodni arról, hogy
a) előírás esetén mindenki tartsa be a maszk viselésére vonatkozó szabályokat,
b) a vizsgázók egymástól minimum 1,5 méterre helyezkedjenek el,
c) a fertőtlenítő kézmosás lehetősége, az eldobható kéztörlők használata biztosított legyen,
d) a vizsgabizottság által a vizsgázók számára a vizsga támogatására biztosított mobil eszközök minden használat után fertőtlenítésre kerüljenek,
e) ha egy napon egy helyiségben több vizsgára is sor kerül, a vizsgák között a szükséges időtartamban teljes szellőztetésre kerüljön sor.
A jelen tájékoztató kiadását követően a HORINFO szakrendszerben a vizsgaidőpontok és helyszínek meghirdethetők azzal, hogy az itt felsorolt szabályok megszegése esetén a MOHOSZ OHSZK az érintett horgászszervezet vizsgáztatási jogát mérlegelés nélkül visszavonja.
41. Valamennyi, a járványügyi előírások és korlátozások betartásával működő horgászszervezeti ügyintézési és értékesítési pont esetében a maszkviselés a 3. pont előírásainak figyelembevételével szabályozandó, továbbá MOHOSZ OHSZK javasolja, hogy
a) az ügyfelek egymástól minimum 1,5 méterre várakozzanak, illetve helyezkedjenek el,
b) kerüljék a készpénzforgalmat, támogassák a bankkártyával, SZÉP kártyával történő fizetést,
c) a forgalom eloszlásának érdekében lehetőség nyíljon az időpont-egyeztetésre,
d) gondoskodjanak az ügyfelek és a dolgozók személyi biztonságának növeléséről (fertőtlenítő kézmosás, eldobható kéztörlők)
e) a bejárati kilincsek, feljáró korlátok 2021. június 24-ig legalább naponta fertőtlenítésre kerüljenek,
f) a rendszeres szellőztetés biztosított legyen,
g) a szociális helyiségek fertőtlenítését rendszeresen végezzék el klór tartalmú fertőtlenítőszerrel.
42. A MOHOSZ OHSZK felkéri a munkáltatói feladatkörrel rendelkező horgászszervezeteket, hogy a munkarendjükre vonatkozó módosított szabályokat a helyben szokásos módon tegyék közzé és azokat folyamatosan aktualizálják.
43. A HORINFO és a Horgászjegy Kft. központi, telefonos ügyfélszolgálata az ügyintézési időben rendelkezésre áll. Kérjük, hogy amennyiben az ügy sürgőssége megengedi, akkor alternatív megoldásként az ugyfelszolgalat [KUKAC] horgaszjegy [PONT] hu címre küldött mail formájában érdeklődjenek, s ez esetben a válasz 2 munkanapon belül minden esetben megküldésre kerül.
44. A munkáltatókra és munkavállalókra vonatkozó gazdaságvédelmi intézkedéseket a többször módosított 485/2020. (XI.10.) Korm. rendelet tartalmazza. E tárgyban a MOHOSZ OHSZK az 55. pontban foglaltak szerint ad tájékoztatást.
X. A haltelepítésekre és a halőrzésre vonatkozó rendelkezések
45. A haltelepítések az előírt bejelentési és halegészségügyi rendelkezések betartása mellett a halgazdálkodási tervnek megfelelően elvégezhetők és a horgászok által szabadon megtekinthetők.
46. A haltelepítések során a halszállítással kapcsolatban a NÉBIH és az egyéb szakhatóságok élőállat szállítmánnyal, belföldi áruszállítással kapcsolatos rendelkezéseit és tájékoztatóit kell alkalmazni.
47. Az állami és köztulajdon védelme érdekében a közfeladatot ellátó hivatásos és társadalmi halőrök munkavégzése az aktuális vezénylési rend szerint, illetve a halgazdálkodási hasznosító jogkörében szabadon biztosítandó.
XI. Általános tájékoztatás
48. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászokat és a horgászszervezeteket, hogy kövessék nyomon a hiteles kormányzati tájékoztatást nyújtó www.koronavirus.gov.hu oldalt, illetve külön is tájékoztassák a fokozottan veszélyben lévő az idős horgásztársakat a fertőzés veszélyének csökkentési lehetőségeiről, továbbá tartsák be az aktuális veszélyhelyzeti, védelmi, járványügyi rendelkezéseket.
49. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászokat, hogy a világjárvány elleni egyetlen hatásos megoldást támogatva regisztráljanak védőoltásra, s ennek érdekében keressék fel hiteles kormányzati tájékoztatást nyújtó www.vakcinainfo.gov.hu oldalt.
50. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászokat, hogy ha horgászat mellett döntenek, akkor
a) tömegközlekedés használata esetén maszkot viseljenek,
b) személygépkocsiban maszkviselés nélkül lehetőleg csak az ugyanazon háztartásban élők, illetve az egyes védelmi intézkedések hatálya alól mentesített személyek induljanak együtt,
c) a területi jegyek kiváltása esetén – amely halgazdálkodási vízterületek esetén ez lehetséges – részesítsék előnyben a HORINFO szakrendszer által biztosított online jegyvásárlási lehetőséget,
d) a területi jegyek személyes kiváltása, offline vásárlása során kerüljék a sorban állást, amennyiben ez elkerülhetetlen, tartsanak egymástól legalább 1,5 méter távolságot,
e) a horgászhelyek tekintetében a nem ugyanazon háztartásban élők, illetve az egyes védelmi intézkedések hatálya alól nem mentesített személyek a 2,5 méteres távolságot minden irányban tartsák egymástól,
f) ha a horgászhelyen rendelkezésre állnak közös használatú eszközök, azokat lehetőség szerint alkalmilag fertőtlenítsék,
g) fokozottan ügyeljenek rá, hogy szemetet (pl. élelmiszer csomagolóanyagokat, használt zsebkendőket, papírtörlőket) ne hagyjanak maguk után, azokat gyűjtsék össze és tegyék a (lehetőleg egy zacskóba csomagolva) a legközelebbi hulladékgyűjtőbe.
51. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászok figyelmét, hogy
a) az előírt esetekben a védettség igazolása a horgász felelőssége,
b) a halőr a jogkövető magatartásra való felszólítás eredménytelensége esetén a védelmi jogszabályi rendelkezések megszegőit a rendőrhatóság felé feljelenteni köteles,
c) a jogszabályi és horgászszervezeti járványügyi előírások és korlátozások be nem tartása esetén a horgászat beszüntetését kezdeményezheti.
XII. Záró rendelkezések
52. Jelen tájékoztató XV. 2021.05.25-től 2021.06.24-ig hatályos, egyidejűleg a kiadásával hatályát veszti „a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány okán elrendelt veszélyhelyzet időszakában a horgászattal, a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgászati ügyintézéssel, okmánybiztosítással kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (XIV.)” MOHOSZ tájékoztató. Az érdemi korlátozások feloldása okán a továbbiakban az újabb általános jellegű veszélyhelyzeti tájékoztató kiadására várhatóan nincs szükség, de felhívjuk a figyelmet, hogy a jövőben is kísérjék figyelemmel az 53. pontban meghatározott tájékoztatási felületeket és csatornákat.
53. A MOHOSZ valamennyi, ezen tájékoztatót érintő esetleges változásról a weblapján és Facebook elérhetőségén keresztül, valamint körlevél keretében is haladéktalanul értesíti a horgászszervezeteket, illetve a HORINFO szakrendszeren keresztül a regisztrált, egyéni e-mail címmel rendelkező horgászokat. Ahol a technikai feltételek lehetővé teszik, a tájékoztató változáskövetéssel kerül megjelenítésre.
54. A MOHOSZ OHSZK elrendeli, hogy a XV. tájékoztató a júliusi Magyar Horgászban, mint a MOHOSZ hivatalos lapjában teljes terjedelmében közlésre kerüljön.
55. A tájékoztató tárgyában felmerülő kérdések megválaszolása tekintetében a MOHOSZ OHSZK Titkárságának vezetőjét a titkarsag [KUKAC] mohosz [PONT] hu címen lehet elérni, s a válaszadásra a küldő e-mail-címre 2 munkanapon belül sor kerül.
Kérjük és megköszönjük szíves együttműködésüket! Továbbra is vigyázzunk egymásra!
Jó egészséget kívánva:
Dr. Szűcs Lajos elnök megbízásából: Dr. Dérer István főigazgató
Budapest, 2021. május 25.
Forrás: Magyar Országos Horgász Szövetség
(mohosz.hu)