A szemetelés visszatérő probléma a Kis-Balatonnál

Az alábbiakban a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a Kis-Balatonon visszatérő problémaként jelentkező szemeteléssel kapcsolatos tájékoztatását adjuk közre, valamint a helyzet megoldása reményében hozott intézkedését is ismerteti a vízkezlő.


A szemetelő horgászok a területi horgászjegy bevonására, az egyéb illegális hulladékelhelyezők rendőrségi feljelentésre számíthatnak.


Tisztelt Horgásztársak!

A Kis-Balaton Zalavár és Zalaszabar közötti horgászhelyeinél korábban elhelyezett szeméttárolókat leszereltük, eltávolítottuk. Ennek okai elsősorban, hogy rendszeresen nagy mennyiségű lakossági szemetet hordtak a tárolókba és azok köré. Másodsorban pedig valakik vandál módon megrongálták a szeméttárolók egy részét, alkalmatlanná téve őket feladatuk betöltésére. A szóban forgó tárgyak eredeti célja a horgászok által keletkezett szemét összegyűjtése lett volna, az összegyűjtéssel és elhelyezéssel kapcsolatos költségeket abból a bevételből igyekeztünk fedezni, amely a helyi horgászjegyek értékesítéséből befolyt. A továbbiakban nem tartjuk vállalható veszteségnek, hogy a horgászok befizetéseinek, valamint kollégáink munkaóráinak terhére spóroljanak egyesek a szemétszállítási költségeiken!

Az illegális hulladék elhelyezés rendőrségi feljelentést von maga után! A hulladékgazdálkodás szabályainak megsértése bűncselekményi kategória!

A horgászok tájékoztatása céljából pedig az alábbinak megfelelő táblákat helyeztünk ki a Zalavár és Zalaszabar közötti útszakasz horgászhelyeire:

Az alábbi fotón is látható, hogy ezen a horgászhelyen jócskán található lakossági szemét. Ezt a gyakorlatot mielőbb meg kell szüntetni!”

Forrás & fotók: BHNp Zrt.
(balatonihal.hu)

Megosztás
Kategória: Hírek