Kétszáz kormoránt lőttek ki a Duna táti szakaszán
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége szeptember elejétől február végéig közel 200 kormoránt lőtt ki a kezelésében lévő 2000 hektáros Duna-szakaszon – közölte a szövetség elnöke.
Zoltai Dániel elmondta, a téli nyugalomra vonult, dermedt halakat megtizedelő állomány gyérítését vadászati engedéllyel rendelkező személyek végezték, környezetvédelmi okokból ólom helyett acélsöréttel. A Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán télen csaknem 2000 kormorán zsákmányolja a halakat. A lelőtt állatok boncolásának tapasztalatai szerint egy madár az életben maradáshoz fél-egy kiló halat is megeszik naponta, a megyében telelő madarak a folyóból 1500 kiló halat zsákmányolnak minden itt töltött napon.
Zoltai Dániel hozzátette, a kormányzati támogatással és a szövetség saját erejéből elvégzett telepítéseknek köszönhetően halbőség van az élővizekben. A horgászoknak, és velük együttműködő vadászoknak nem célja kiirtani a kormoránt, viszont kártételük miatt szükséges az állomány nagyságának szabályozása.
A hatvanas években védelem alá helyezett, valójában tengeri madár mára túlszaporodott. Magyarországon 2500-3000 példány fészkel, de télen 30-40.000 darab jelenik meg a magyar vizeken és rendkívül nagy kárt okoznak a halak elfogyasztásával és megsebesítésével.
A kormorán, vagy kárókatona egy régebbi korszákból fennmaradt madárfaj. Tollát nem tudja vízhatlanná tenni, testének melegével fűti magát, ehhez viszont folyamatosan ennie kell. Válogatás nélkül megesznek mindent és csoportosan vadásznak. Szétverik és megsebesítik a vermelő, lenyugodott állományokat, egy elfogyasztott halra három pusztulás jut.
Fotók: Sinkó Lajos
Forrás: Kemma.hu